Büszkeségünk – Kreisz Adrienn

Kreisz Adrienn

Kreisz Adrienn 2015-től volt az iskolánk tanulója a sportágazati képzésen. Ekkor, és a későbbiekben is komoly versenyeredményeket ért el: a Nemzetközi Táncszövetség Magyarországi Fiókszervezetének Országos Magyar Kupáján egyéni első helyet szerzett, csapatban pedig ezüstérmes lett. Bécsben a Dance Festivalon „Csapat” II. helyen végzett. A Bakó - Sas Fitness kupán országos első helyezett lett egyéniben, majd az IFBB Magyar Kupán második. Az IFBB Magyar Bajnokság első helyezettje.

2019-ben érettségizett, majd maradt egy évet a Budapesti Komplex SZC Pogány Frigyes Technikumban, hogy megszerezze a Fitness-wellness instruktori képzetséget. Ezt követően, 2020-ban iratkozott be egy két éves gyógymasszőri képzésre, melyet 2022 nyarán fejezett be sikeres vizsgával.

A fitnesszel változatlanul nagy szeretettel foglalkozik, azonban ma már csak hobbi szinten. Tervei között szerepel, hogy a gyógymasszőri szakmában helyezkedjen el, először szalonban gyakorlatszerzés céljából, majd önálló vállalkozóként. De előtte még egy külföldi kitérő szerepel az életében.

Budapest, 2022.07.01.